Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tudomány

 Augusztus 22-én, 1447-ben Kolumba, a száműzetésben élő ír szerzetes, Niall király leszármazottja a Skót Felföldön találta magát a zord hegyek között, a Ness folyó partján...

A falu lakói köré gyűltek nagy bánatukban, gyászukban. A vízi szörny ismét támadott. A vadászat hevében a szörnyeteg rávetette magát a tömegre, de Kolumba fölé kerekedett és megparancsolta neki, hogy hagyja az embereket békében. A falusiak félelmükben kővé dermedve nézték, ahogy a lény elmerül és a tó felé úszik, hogy ne zavarja soha többé a környéken élőket.

Kolumbát később szentté avatták és legendás bátorságának története a Loch Ness-i szörny első írásos emlékévé vált. Manapság, azok, akik hisznek a legendában és a szkeptikusok is folyamatosan vizsgálják a tavat, hogy bizonyítékot találjanak a szörny, vagyis Nessie (ahogyan a köznyelv becézi) létezésére vagy nem létezésére. De attól függetlenül, hogy a skót tóban valójában él-e szörny, avagy sem, létezik valami olyan dolog, amit a Loch Ness-i szörny legendája adott nekünk.

mítoszok és tündérmesék fantasztikus lényei, szörnyetegei megragadják az emberek fantáziáját, arra késztetik őket, hogy másképpen gondolkodjanak, nagyobb léptékű álmaik legyenek. Megkérdőjeleztetik velünk azt, hogy mi is reális és mi az, ami lehetséges.

Van a kutatásoknak egy olyan irányvonala is, mely a legendákat ötvözi a tudománnyal.Kriptozoológiának nevezik és a rejtett állatok vizsgálatát jelenti. A kriptozoológusok olyan mesebeli lények után kutatnak, mint Nessie vagy más egyszarvúak és sárkányok. Annak ellenére, hogy sok tudós kételkedik a kriptozoológia létjogosultságában- mivel a munka ebben az esetben nagyrészt anekdotákra és népi szájhagyomány útján terjedő bizonyítékokra támaszkodik- volt pár kifejezetten nagy siker is.

krakenről, vagyis az óriás tintahalról azt gondolták, hogy csupán egy kitalált matróz mese egészen addig, amíg kitartó kutatók eljutottak odáig, hogy felfedezték ezt a fajt. A komodói sárkányról, a távoli vulkanikus indonéz szigetek meséinek hőséről is napjainkra kiderült, hogy a gyíkok családjának tagja. És az okapi - a zsiráfok közeli rokona, de csíkjai inkább a zebráéhoz hasonlítanak- létezését először csak blöffnek tartották. Mostanában viszont az okapi már számos állatkert lakója világszerte.

A kutatás tovább folytatódik a Loch Ness-i szörny után. Óriási expedíciók és modern tudományos eszközök bevetésével. Hanglokátorok és gondosan kielemzett digitális képek segítségével a kutatók remélik, hogy a legenda egy napon valósággá válik.

De ami már valóság is, az a képzelet és a fantázia ereje, mely a tudományos kutatásokat is előre viszi. A gyerekeket megihletheti a Loch Ness-i szörny legendája. Színes, mitikus lényeket képzelhetnek el és földöntúli erővel ruházhatják fel őket. Vajon hol élhetne ez a varázslatos lény? Hegytetőn, vagy az óceán egy barlangjában? Mit enne? Alkossák meg saját legendájukat és máris kezdődhet a hajsza!

  Alakíts át egy régi cipősdobozt egy éhes szörnnyé, aki arra vár, hogy magához öleljen! Hogyan? Megnézheted az alábbi linken:

http://hu.da-vinci-learning.com/content/k%C3%BCl%C3%B6nleges-teremtm%C3%A9nyek-esete

kép forrása: the ctraftychicken.blogspot.com

AKI KIVÁNCSI, AZ HAMAR ...

 

A MARSRA ÉRKEZIK!

 

Curiosity nevű mars-autó landolt a Vörös bolygón augusztusban, hogy megkezdje közel egy éves küldetését az űrben – mit tudhatunk eme tudományos expedícióról, avagy ismerjük meg az űr legújabb, legkülönlegesebb részeit 1.

A Mars Science Laboratory nevű NASA küldetés keretein belül a Curiosity (magyarul: kíváncsiság) nevű mars-autónak küldetése szerint el kell jutnia a Marsra, leszállni és üzembe állni a Vörös bolygón, ahová 2011. november 26-án indult el. Európai idő szerint2012. augusztus 6-án kora reggel szállt le a Marsra, ahol a tervek szerint legalább egy marsi évig (23 földi hónap) dolgozik. A Mars felszínén kémiai vizsgálatokat végez, feladata a marsi élet keresése, a bolygó légkörének és geológiájának tanulmányozása, valamint az emberiség Mars-repülések előkészítése.

  Landolás

 

2008 novemberében az eredetileg tervezett mintegy negyven lehetséges leszállóhelyetleszűkítették négyre (Eberswalde kráter, Holden kráter, Gale kráter és Mawrth völgy), majd végül a Gale-kráterre esett a választás. A leszállóhely, a 155 kilométer átmérőjű Gale-kráter belsejében egy 5 kilométer magas hegy található. Ez a kráter belső területére lerakódott, majd részben lepusztult vastag üledékes képződmény maradéka. Alsó része idős, agyagásványos kőzeteket tartalmaz a bolygó korai meleg időszakából, míg magasabban hidegebb és savas kémhatású vizekből kivált szulfátos üledékek sorakoznak. A réteges felépítésű hegy egy történelemkönyv egymáson fekvő lapjaihoz hasonlóan tartalmaz információt a bolygó fejlődésének hosszú időszakáról. A leszállóhely a hegy mellett, a kráter sima peremvidékén fekszik, ahova a kráterperemről egykor egy folyó terített hordalékot. Innen mászik fel egy lankás szakaszon a kiemelkedésre a Curiosity, miközben sorra vizsgálja az eltérő időszakokban és körülmények között lerakódott üledék anyagát. Itt fogja részletesen tanulmányozni a rover, milyen lehetőségek voltak az élet egykori kialakulására.

Forrás: origo.hu

 

Dokumentálás, tudósítás

A Mars-autó 17 különböző kamerája közül elsőként az ereszkedési kamera (MARs Descent Imager, röviden MARDI) kapcsolt be leszállás közben, a hővédő pajzs leválasztása utáni lassú ereszkedés közben, s a szerkezet ennek 5 kép/másodperc gyakoriságú színes videojelét használva irányította magát a leszállóhely felé. A szürkeárnyalatos felszíni képek mellett az ereszkedési kamera által készített színes videofelvételek is megérkeztek a földi irányítóközpontba. 8 kilométeres magasságtól kezdve egészen a felszín eléréséig rögzítette az ereszkedés közben egyre nagyobb részletességgel kirajzolódó tájképet.

Küldetés

A Curiosity feladata sokrétű - Biológiai célok között szerepel: a Mars felszínén található szerves molekulák mennyiségének és felépítésének meghatározása, az élet szempontjából fontos egyéb elemek előfordulásának meghatározása, életjelek kereséseGeológiai és geokémiai céljai: felszíni és felszín-közeli anyagok kémiai, izotópos és ásványtani anyagmeghatározása, a kőzeteket és a talajt alakító folyamatok értelmezése. A bolygót alakító folyamatokkal kapcsolatos célok pedig a nagy időtartamú légköri folyamatok kutatása, illetve a víz és a szén-dioxid jelenlegi eloszlásának, állapotának és körzésének felmérése.

A NASA vezetője, Charles Bolden szerint "A Curiosity sikeres leszállása fontos lépést jelent annak irányába, hogy a 2030-as évek közepén ember léphessen a vörös bolygó felszínére."

 

Alkossátok meg a saját univerzumotokat és készítsétek el a családi Űrmobilotokat:

 Alkosd meg saját univerzumodat és mutasd meg mindenkinek.

 

 

Hozzávalók

  • olló
  • karton vagy vastag papír
  • dekoráció (festék, alumíniumfólia vagy flitter)
  • fonal vagy nájlonszál
  • 2 tipli vagy pálca

 

Mit kell tenned?

1. Vágj ki alakzatokat, és színezd ki őket, hogy bolygókat, csillagokat, űrhajókat és más, űrben található objektumokat. Használhatsz érdekes anyagokat, például sötétben világító festéket, alumíniumfóliát és flittert. Ne félj attól, hogy elengedd a fantáziádat, és illessz be bármit, ami szerinted előfordulhat az űrben.

2. Használj egy tűt, hogy apró lyukat fúrj az általad készített alakzatokba.

3. Fűzz mindegyik lyukba egy fonalat vagy nájlonszálat.

4. Derékszögben helyezz egymásra két pálcát.

5. Kösd össze a pálcákat, majd kösd az alakzatokat a pálcákhoz. A különböző alakzatokat függeszd fel különböző magasságba.

6. Köss egy erős fonalat vagy nájlonszálat a pálcákra, hogy felfüggeszd a mobilt.

Forrás: http://hu.kids.da-vinci-learning.com

MENÜ A MARSON

Elég a gumi ízű űrételekből, a leendő űrhajósoknak irány a konyha. Főzni tanulnak a Mars expedíció földi szimulációjának űrhajósai.

mars.jpg

A hosszú távú űrutazásokra készülve a tervezők úgy gondolják, hogy az  űrhajósok nem ehetnek csak konzervet és készételt, a NASA szerint az egyhangúságtól is megmentheti őket, ha megfelelő nyersanyagokból  finom ételeket főznek maguknak.

mars9.jpg

mars5.jpg

 mars3.jpg

Sushi, paella, pizza, és almás pite a menüben, ilyen ételek elkészítését gyakorolták a múlt héten azok a szerencsések, akiket kiválasztottak a jövő évben egy hawaii kráterben lebonyolítandó négy hónapos Mars kísérletre.

mars2.jpg

mars6.jpg

A nyers élelmiszerek mellé terveznek fűszerkertet, visznek majd magukkal egyszerű földi konyhai eszközöket, olívaolajat és vajat, a biztonság kedvéért mikro sütőt, és konzerveket is 2037-ig tartó szavatossággal.

forrás:holgypilóta.blog.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.