Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sport

run2.jpg

HOGYAN SZERESSÜK MEG A FUTÁST? Íme néhány tipp Béres Alexandrától és Katus Attilától:

Mindketten ugyanarra szavaznak: a fokozatosságra, elsőre nem kell lefutni a maratont, elegendő néhány lépést megtenni.

A futás az egyik legnépszerűbb sport, hiszen szinte minden izomcsoportot átmozgat. Soha ne fussunk szmogban vagy betonon. Fontos a helyes légzés, illetve helyes futótechnika alkalmazása. Erre mindig kiemelten ügyeljünk!

 

run1.jpg

 

Bemelegítés-nyújtás

Soha ne kezdjük el az edzést bemelegítés nélkül, és ne felejtsünk el a végén nyújtani sem! Így megelőzhetjük az izmok meghúzódását, sérülését. Bemelegítéssel készítjük fel a testünket a mozgásra. A bemelegítés tartalmazzon nyújtó és keringésfokozó gyakorlatokat is. A nyújtással pedig megelőzhetjük vagy enyhíthetjük a kialakuló izomlázat, és visszanyújtjuk izmainkat az eredeti hosszukra, amelyek mozgás közben megrövidültek, és nem utolsósorban lassan megnyugtatjuk a szervezetet, amely az edzés folyamán felpörgött. Vigyázat! Hirtelen abbahagyni egy edzést nagyon veszélyes a szervezet számára, ezért mindig adjunk magunknak időt az edzés levezetéséhez, befejezéséhez.

– A legtöbb ember utál futni – jelenti ki Béres Alexandra. – Pedig ez az egyik leghatékonyabb mozgásforma. Ahhoz, hogy megszeressük a futást, a következők a tanácsaim:

• Első alkalommal: Bemelegítés után 10 perc gyors séta, majd váltsunk 3 perces kocogásra. Majd ismét folytassuk 10 perc gyaloglással. Ha bírjuk, akkor ismét 3 perc kocogás következzék. Levezetésül pedig 4 percet gyalogoljunk, majd nyújtsunk.

• Második alkalommal: Növeljük a kocogás időtartamát a séta hátrányára. Tehát próbáljunk meg 9 percet sétálni, majd 4 percet kocogni. Ismét 9 perc sétával folytassuk, majd 4 perc kocogás után 4 perces levezető sétával és nyújtással fejezzük be.

  

Gyakorlatok a padon 

run3.jpg

A szabadban se restelljünk erősíteni! Válasszunk egy padot, és végezzük el a gyakorlatokat:

1. Tegyük a kezünket a padra, és széles haránt terpeszállásban hajlítsuk mindkét térdünket derékszögig. 15-ször ismételjünk, majd cseréljük a lábunkat

2. Fogjuk meg a pad hátsó karfáját, lépjünk közelebb, és dőljünk hátra nyújtott karral, a törzs maradjon egyenes! Hajlítsuk a térdünket derékszögig. Ezt is 15-ször ismételjük.

3. Ne feledjük a nyújtást! Szorítsuk le a sarkunkat, és lassan döntsük az egész törzsünket előre. A térd végig legyen nyújtva!

Forrás:blikk.hu 

 

Úgy döntöttem, kipróbálom:) ...Na, én húztam futni...Sziasztok!

 Helló, megjöttem, tök jó volt, holnap is megyek!

Egy hetedikes a mindennapi tornaóráról

Minden délelőtt tornaóra, valamikor a némi agyat még igénylő irodalom és nyelv, illetve a matek után. Szóval ilyenkor rohanás van az öltözőbe, ahol mindenkinek külön szekrénye van, nem kell sose cipelgetni a tornazsákot.

Hogy éppen milyen sportra kell öltözni, az attól függ, de általában biztos választás a rövidujjú, a rövidnadrág és a tornacipő....A pályára érve az derül ki, ma gyephokit fogunk játszani, ami tulajdonképpen egy elég hülye sport – egy baseball-labda méretű golyót kell a jéghoki-ütőkre emlékeztető bigyókkal kergetni. Kapunk arcvédőt is, mert volt már rá példa, hogy túl magasat ütött valaki.

Szóval én nem is nagyon bírom én ezt a játékot. Sokkal jobb volt, amikor pár hétig teniszezni tanítottak minket. Hát még a bocce! Nem hallottál róla? Ez egy olyan játék, amikor kis labdákat kell egy másik labdával eltalálni, a francia pétanque rokona. De elég veszélyes volt, mert a fiúk nem a labdákat dobálták, hanem minket. Hiába, elég hülyék ezek. Állítólag majd normálisabbak lesznek idővel, de én nem hiszem. Jó, hogy külön edzőjük van.

A külön öltözőről és zuhanyzóról nem is szólva! Így is közelharcot kell vívni óra után a csajokkal az öt zuhanyzóért, van hogy ketten is várunk egy előtt. Pedig mindenki siet, hogy még legyen idő ebéd előtt egy gyors sminkelésre.

Meg is haltunk volna tavaly, ha nincs zuhany, mert néhány csaj már elkezdett felnőttesen izzadni, és aki nem használ dezodort, azt szívatják a többiek, hogy büdös. Anyukámat mondjuk nem volt könnyű meggyőzni, hogy vegyen nekem dezodort. Mindig csak az hajtogatta, hogy de kislányom, hát még csak 12 vagy!

Na, szóval tavaly különösen sok volt a kültéri sport és izzadtunk, mint a ló. Tanultunk golfozni is az iskola kis pályáján, volt tájfutás a környékbeli erdőben, meg baseball, amerikai foci, magyar foci (a lányok külön játszottak persze). Idén több lesz a termes tesióra. Lesz kézi, kosár, meg röplabda is. Nekem a röplabdázás nem lesz túl nagy újdonság, mert felvételiztem az iskola röplabdacsapatába. Jó, hát nem vettek fel, de szerintem csak azért, mert a csapattársaim féltek a könyökömtől, nem azért, mert velem volt a baj.


Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

De amit igazán várok, az a gimnasztika. Kis korom óta járok különórára, úgyhogy elég ügyes vagyok szerintem, szoktak versenyre is vinni, bár eddig csak tartaléknak állítottak be. Remélem, nem csak azért visznek, hogy ügyesnek érezzem magam, az edző olyan vajszívű, képes lenne. Na de a lényeg, hogy a gimnasztika a legnagyobb tornateremben lesz, és a fiúk is ott lesznek. Remélem, végre rám mosolyog majd a fiú, aki tetszik nekem.

A neve Frank, és ő is ide jár a Tilden Junior Highba. És annyira helyes!

(A szerző valóban járt a fent nevezett Maryland államban található amerikai iskolába, ahol valóban így nézett ki a mindennapi tornaóra – már 1990-ben is.,

fn24

 Fun Basketball Games for PE

HAHÓ!!! EZ FONTOS!!!

A középiskolások körében a diákok mintegy 18 százaléka kórosan sovány, és minden harmadik gyermek elhízottnak számít. A gyermekkorukban plusz kilókkal küzdőknek 40-85 százaléka túlsúlyos marad felnőtt korában is, és a magyar gyerekek 30 százaléka egyáltalán nem sportol.

"Ez főként kamaszkorban válik problémává a lányok körében, amikor 9-11 éves korukban szervezetükben beindul a hormontermelés. Heti 3-4 alkalmas rendszeres testmozgással ugyanis jótékonyan lehetne hatni a növekedési hormonjaik megfelelő szinten tartására, amely általános erőnlétet és helyes énképet adna a tinédzser lányoknak" - magyarázta Mohari Veronika, aki szerint a mozgás hiányában a fiatalok önbizalma is csorbul, és helyes táplálkozási szokásaik is felborulnak. Ez állhat a kamaszkori anorexia, bulimia mögött.

"Amellett, hogy a megfelelő mozgással egybekötve kialakuljon a kamaszok megfelelő étkezési rendje, nagyon fontos ügyelni kisgyermek kortól kezdve a folyadékfogyasztási szokásaikra is" - mondta a táplálkozási szakértő. Serdülőkorban ugyanis jelentős mértékben megnő a fiatalok vízigénye, a lányoknál pedig különösen a menstruációs időszakban kell fokozottan figyelni a vízpótlásra. Egy-egy kiadós sírás vagy sós étel fogyasztása is nagy mennyiségű vízutánpótlást igényel. A 9-13 éves lányoknak 1,9 liter, a fiúknak pedig 2,1 liter folyadékra van szükségük naponta, ami már a fejfájást és a székrekedést is megelőzné, illetve segítené a bőr regenerálódását. A szülők felelőssége vitathatatlan, mert ebben a korban nemcsak a folyadékbevitelre kell különös hangsúlyt fektetni, hanem a tejtermékek fogyasztására is: a kalcium a fejlődésben levő szervezetnek erre az ásványi anyagra van leginkább szüksége.

Michelangelo Gratton / Getty Images

IGEN!!! IGYUNK TÖBB VIZET!!!
 
 
Csodát műveltek a magyar sportolók a londoni olimpiai játékokon - olvasható a The Wall Street Journal internetes oldalán a lap hivatalos blogjában.

Az írás azt emelte ki, hogy a magyar olimpiai csapat Londonban túlteljesített minden előzetes várakozást, kiváló eredményt ért el, és kilencedik helyen végzett az olimpiai éremtáblázaton.

A magyar szurkolók úsznak a boldogságban. Az ország sportolói 17 érmet szereztek, nyolc aranyat, négy ezüstöt és öt bronzot. Idézték Borkai Zsoltot, a MOB elnökét, aki kijelentette: "amit Londonban láttunk, az túltett minden csodán".

Tinédzserek az olimpián – megéri?

Valósággal sokkolta a londoni olimpia közönségét, amikor a 15 éves litván Ruta Mejlutitye 100 méter mellen porrá verte biztos nyertesnek tartott amerikai vetélytársnőjét, sőt az utolsó 50 métert gyorsabban teljesítette, mint a minden idők második legjobb idejét úszó 28 éves Ryan Lochte a férfiaknál. Vajon milyen árat kell fizetni egy gyereknek egy ilyen teljesítményért?

Nem a pillanatok alatt bajnokként ünnepelt Ruta Mejlutitye a legfiatalabb résztvevője a londoni olimpiának. A togói kislány, Adzo Kpossi úszó csupán 13 esztendős, a fiúk legfiatalabbja pedig a 15 éves laoszi Phathana Inthavong (szintén úszó). A magyar küldöttségnél a 16 éves Szilágyi Liliána ifjúsági Európa-bajnok úszó a rekorder, aki 100 méteres pillangón indult, de nem sikerült a döntőbe jutnia. Az úszás mellett a tinivonal hagyományosan erős például tornában is, de a korrekordereket leginkább a medencében kell keresni.

Bronzérem tízévesen

A modern játékok történetének legfiatalabb aranyérmese a 13 éves és 268 napos amerikai műugró, Marjorie Gestring, aki az 1936-os berlini olimpián szerezte a dicsőséget. Nála csak néhány hónappal idősebben nyerte első aranyát Egerszegi Krisztina az 1988-as szöuli olimpián – ő még az azt követő, 1992-es barcelonai játékokon is csak 18 éves volt. Gyurta Dániel sem nevezhető veteránnak: 15 éves volt, amikor első olimpiai érmét szerezte.
De ez mind semmi ahhoz képest, hogy Demetriosz Lundrasz görög tornász, aki csapatával együtt kapott bronzérmet, mindössze 10 éves és 218 napos volt az első újkori olimpián, 1896-ban, Athénban.

Tinédzserek az olimpián - megéri?

Azóta csak feszítettebb lett a tempó, keményebbek a szintidők, az emberi teljesítőképesség határai a végletekig kitoltak. Kérdés, hogy bírja-e egy még szinte gyerek ezt a terhelést, és egyáltalán: nem lepkét kellene-e inkább kergetnie ilyenkor, nyár derekán, minthogy a maximumot igyekezzen kipréselni a testéből és lelkéből egyaránt? Arról nem beszélve, hogy mi csak néhány hétig nézzük az olimpián emberfeletti teljesítményt hozókat, az élsport azonban az év 365 napján erről szól – kortól függetlenül.

Ijesztő képeket már többször publikáltak kínai edzőtáboroktól, ahol – nem túlzás – hat-nyolc éves, sokszor síró gyerekeket nyomnak a földre kíméletlenül, hogy lazább legyen a spárgájuk. Sokaknak azonban nem távoli országok eldugott helyeiről ismerős ez a jelenet, hanem a Fehér tenyér című, a témát feldolgozó magyar filmből, ami azt sugallja, hogy ez mindig is így ment: a diadalt sosem adták szenvedés nélkül, mindegy, melyik korban és melyik földrészen vagyunk, bár nyilván mindig voltak humánus és agresszív módszerekkel dolgozó edzők.

Sztankovics Anna úszó az egyik legfiatalabb versenyzőnk az olimpiai csapatban, 16 éves és ifjúsági Európa-bajnok. „Én ezt már nagyon várom” – mondta kiutazása előtt mosolyogva egy tévéműsorban. A lemondásról pedig: „Mindig más a legnehezebb, és persze az is rossz, hogy nem mehetünk a barátainkkal ide-oda, amikor szeretnénk, de amikor egy nagy versenyen sikerül felállni a dobogóra, az szerintem mindenért kárpótol.”

„Természetes, hogy koruknál fogva próbálnak kitörni, nagyon sokszor önmaguk ellenségei, mi viszont a szülőkkel összefogásban hol több, hol kevesebb türelemmel és szigorúbban, de elmondjuk nekik és végrehajtatjuk velük, ami szerintünk nekik a legjobb” – mondja Szauder Gábor, a 17 éves szinkronúszópáros, Czékus Eszter és Kiss Szofi edzője.

Tinédzserek az olimpián - megéri?

Az érem másik oldala

Dr. Gyarmati Andrea gyermekorvos, Gyarmati Dezső és Székely Éva lánya korábban maga is olimpikon volt. „Ha a gyerek egyesületben sportol, tartozik valahova – véli. – Társai közt megtanulja a csoportos együttműködés szabályait. Érvényesíteni akaratát a csoportban, a lemondást a csapat, a közösség érdekében. Ez mérvadó lehet a jövője szempontjából. A mai világban, ahol nagy a verseny a munkaerőpiacon, a legfontosabb készségek egyikének a csoportkészséget tartják. Az »egy csapatba tartozunk, azonosak a céljaink, azonos a mezünk« érzése olyan biztonságot adhat, ami egy életen át megmarad az emberben. Fontos azonban, és ez a szülő feladata, és nem is könnyű feladat, megtalálni azt a helyet és mozgásformát, ami a gyereknek leginkább megfelel. Nagy bajok származhatnak abból, ha apuka vagy anyuka valamiben nem volt sikeres, de álmai megvalósulását szeretné megélni a gyerekben.”

Egy gyereknek vajon ugyanilyen ajándék egy aranyérem? Feléri ésszel? Friss olimpiai bajnokunk, Gyurta Dani maga is azt mondta, hogy amikor 15 évesen Athénban ezüstérmes lett, nagyon „elszállt”, utána sokáig képtelen volt újra formába jönni. A pszichológus nem csodálkozik ezen: „Ezek a gyerekek 14-15 éves korukra nem a »semmiből« jönnek. Az egész addigi életük erről szólt. Rengeteg versennyel a hátuk mögött jutnak az olimpiáig. Ezzel együtt érdekes, hogy a sikert, az azzal járó népszerűséget sokszor nehezebben tudják feldolgozni, mint a vereséget.”

Forrás: Nők lapja Cafe

 

Minden, amit az olimpiáról tudni kell


Július 27-én hivatalosan is kezdetét vette a XXX. nyári olimpiai játékok Londonban. 17 napig az egész világ a brit fővárosra figyel, hiszen ez az a sportesemény, amit a világ összes részén kortól, nemtől és vallási hovatartozástól függetlenül mindenkit érdekel.

 

Története
Az olimpiai játékok eredetét három mítosz lengi körül, egy közös pont van bennük, hogy az olimpiát egy görög istennek tulajdonítják. Az elsőt i.e. 776-ban tartották Olümpiában, 4 évre rá a következőt, és így tovább. A játékok ideje, csakúgy, mint az olimpián szereplő sportágak száma változó volt, a győzteseket azonban mindig nagy tisztelet övezte. A leghíresebb ókori olimpikon a krotoni birkózó Milón, ő az egyetlen, aki hat olimpián is tudott győzedelmeskedni. A játékok a Római Birodalom terjeszkedésével kezdtek el veszíteni a jelentőségükből, mígnem i. sz. 393-ban Nagy Theodosius császár a kereszténység érdekeire hivatkozva beszüntette őket. Az első újkori olimpiát 1896-ban, Athénben tartották. A 2012-es sporteseményen London a házigazda, aki már harmadszorra látja vendégül a világ legjobb sportolóit.

Olimpiai láng
A négyévente fellobbanó láng a kontinensek közötti egységet, a harmóniát és a békességet jelképezi. Az 1928-as amszterdami olimpia óta a játékok szerves részét képezi a fáklyafutás és a nyitóünnepségen a tűz meggyújtása. A játékokat megelőzően Olümpiában, a Héra istennő 2600 éves temploma előtt jelmezben, rituálé közepette gyújtják meg a fáklyát és a hagyomány szerint a Földön körbe, egymást váltva futók juttatják el a rendező városig. A nyitóünnepségen a stadionban elhelyezett hatalmas fáklyát gyújtják meg, ami a játékok végéig lobog. 2012-ben a fáklyát biztonsági okokból csak a rendező országban vitték körbe.

Ötkarika
Az egyik legismertebb szimbólum az olimpiai ötkarika, melynek alapítója és tervezője Pierre de Coubertin báró volt. Ez az öt egybefonódó karika szimbolizálja az öt kontinens egységét, egy másik feltevés szerint azonban a sport alapelveit szimbolizálják (szenvedély, hit, győzelem, munkaerkölcs, sportszerűség). A fehér alapon, vörös, kék, zöld, sárga és fekete karikák az 5 földrészt testesítik meg: a vörös Amerikát, a kék Európát, a zöld Ausztráliát, a sárga Ázsiát, a fekete pedig Afrikát képviseli. A fehér háttér az országok közötti békét, barátságot jelképezi. Érdekesség, hogy a színek közül legalább egy a világ minden nemzetének zászlajában is szerepel.

Olimpia érdekességek
Az olimpiák hivatalos jelszava: Citius, Altius, Fortius, azaz Gyorsabban, magasabbra, erősebben.
Mai szabályok szerint ahhoz, hogy egy sportág olimpiai szám legyen, számos követelményeknek meg kell felelnie. A férfiaknál 75, míg a nőknél legalább 50 országban kell jelen lennie, minimum 4 kontinensen.
Az első újkori Athéni olimpián a hosszú és fáradtságos utazás miatt csak 12 ország 81 sportolója szerepelt; a többi 230 versenyző görög volt.
Az első magyar olimpiai érmet Hajós Alfréd szerezte 1896-ban.
A mindenkori legfiatalabb olimpiai bajnok egy 12 éves holland kisfiú volt. A párizsi játékokon induló fiú - aki egy evezőszámban indult - nevét nem tudjuk, mert a díjátadó után eltűnt.
A hárommedálos dobogó az 1906-os athéni olimpia óta létezik, előtte a nyertes versenyzők díjakat kaptak vagy csak két érmet (ezüst, bronz) osztottak ki.
1924 óta vonulnak abc a nemzetek a nyitóünnepélyen. Kivétel ez alól Görögország csapata, aki az elején vonul, és a házigazdák, akik a legvégén.
1952-ig, a helsinki játékokig csak katonák indulhattak a lovagló számokban.
A 2012-es olimpia rendezési jogáért olyan városok pályáztak, mint Havanna, Isztambul, Madrid, Moszkva, Lipcse, New York, Párizs, Rio de Janeiro, illetve a győztes London.
A londoni Olimpiai Stadiont 2008. május 22-én kezdték el építeni, a létesítmény 80 ezer néző befogadására alkalmas. 2017-ben itt rendezik majd meg az Atlétikai Világbajnokságot.

Számok az idei olimpiáról
9,345 milliárd fontot fordított London a játékok megrendezésére.
26 sportág 38 szakága képviselteti magát a brit fővárosban.
204 nemzet vesz részt a különböző számokban.
Megközelítőleg 10 500 sportoló fog versenyezni.
302 éremátadó lesz.
34 helyszínen folynak a játékok.
400 000 fontot fizettek a hivatalos logó megtervezéséért.
1,34 százalék az aranyérem tényleges aranytartalma.
10 000 mellékhelységet állítottak üzembe az olimpiai faluban.
14 millió adag ételt szolgálnak fel az olimpia és a paralimpia alatt.
Az olimpiai faluban felszolgált ételeknek 10 százalékát a McDonald’s adja.
2,4 méter magas az ajtókivágás a kosárlabda centerben.
22 óra alatt tudják átalakítani a kosárlabdacentert kézilabda csarnokká.
560 kilométernyi kábelt használnak fel a tévéközvetítésekhez.
2 sportágban szerepelnek állatok (öttusa, lovaglás).
2 olyan szám van, ahol nem indulnak férfiak (szinkronúszás, ritmikus gimnasztika).
30 féle bélyeg készült Nagy-Britanniában a játékok tiszteletére.
4 csontvázat találtak az Acquatica Center építésekor.
180 000 csempét használtak fel az uszodához.
26 Celsius fok az uszodák vízének állandó hőmérséklete.
4 imaszoba található az olimpiai centerben.
18 ezer katona védi az olimpiai létesítményeket a terrorveszély miatt.
2000 kép készül másodpercenként a célvonalnál az atlétikapályán.
Hazánk 20 sportágban, 157 versenyzővel vesz részt az olimpián.
A magyar olimpiai küldöttségben 14 olimpiai bajnok található, közülük 12 címvédő.

Két magyar artista lépett fel a londoni olimpia záróműsorában

Két magyar artistaművész, Simet László és felesége, Olga is fellép a londoni olimpia augusztus 12-i záró ünnepségén: a kötéltáncos mintegy 40 méter magasan fog sétálni egy neves angol zenésszel közös műsorszámban, feleségét pedig egy sokszereplős jelenet egyik akrobatájaként láthatja a közönség.

Simet László magasdrót-artista az MTI-nek elmondta, hogy a produkciót szigorú titoktartás övezi, részleteket nem árulhatnak el az előadásról. Beszámolt arról, hogy feleségével két különböző számban szerepelnek. Olga a műsor elején az akrobata jelenetben "kötéltáncol" mintegy öt méter magasan: egy színes kavalkád szereplője, amelyben több száz ember táncol körbe és egy csapat akrobata dolgozik a színpadon.

Simet László pedig később jelenik meg, mintegy 40 méter magasan, védőháló nélkül. "Miután ez egy olyan ünnepség, ahol különösen ügyelnek a biztonságra, engem be fognak biztosítani" - mondta, hozzátéve, hogy egyébként nem használ biztosítókötelet, a számnak véleménye szerint "úgy van igazából értéke, ha az ember élesben csinálja, de ez a lehetőség itt ki volt zárva". Szólt arról, hogy a kelet-londoni Dagenhamban folyó próbákhoz két hete csatlakozott feleségével. Az első rész kosztümös főpróbája hétfőn már lezajlott, a második részét pedig csütörtök délután tartják.

Elmondta, hogy a próbák szigorú szabályok szerint folynak, a szervezők által adott felszereléssel és az általuk kijelölt technikai személyzettel. Elárulta, hogy csak a stadionban tud élesben próbálni, erre eddig kétszer volt lehetősége, akkor is éjszaka. Az első próbája például hajnali háromkor volt, legközelebb pedig péntek éjszaka tud gyakorolni valós körülmények között zenével, világítással együtt. A műsor pedig csak szombat éjszaka "költözik be" a stadionba.

Felesége közös cirkuszi számukból mutat be részletet, amelyben egyébként Simet László 35 éve, Olga 12 éve lép fel. "Én pedig +csak sétálok+, de az igen magasan lesz" - fogalmazott. Hozzátette: lenyűgöző, hogy mennyi munka van egy percnyi műsoridőben.

A 2,5 órás produkcióról, amelynek első egy óráját láthatta eddig, annyit árult el, hogy tele lesz az angol zenei szakma nagy neveivel - Pink Floyd, Spice Girls - a második részt, amelyben ő is szerepel, még nem ismeri.
"Hatalmas élmény volt látni, ahogy az első rész az apró mozaikokból felépült a szemünk előtt. Grandiózus lesz" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az egész rendezvény mérete nyűgözte le leginkább, a több száz lelkes önkéntes - fiatalembertől a nagymamáig -, akikkel együtt gyakoroltak.

Simet Lászlóval a magyarországi közönség a Fővárosi Nagycirkusz szeptember 22-től látható műsorában is találkozhat. Simet László szüleitől tanult meg járni a drótkötélen, egyike a világ legképzettebb kötéltáncosainak. Honlapja szerint azon utolsó artisták közé tartozik, aki bármilyen magasságban biztosítókötél nélkül mutatja be produkcióját. Bejárta a világot, fellépett a Cirque du Soleil La Nouba című műsorában is, számos nemzetközi fesztiválon nyert díjat. Felesége, Olga a világhírű moszkvai artistaiskolában diplomázott kötél-számával. Együtt változatos és vakmerő produkciókat mutatnak be.

A londoni olimpia vasárnap esti záróünnepsége a brit fővárosról szól majd. "A világot lenyűgöző, július 27-i megnyitóval szemben a záró ceremónia témája kizárólag London lesz" - árulta el korábban Es Devlin rendező. A művész elmondta, hogy a főváros inspirálta, amelyet a saját szemszögéből szeretne bemutatni. Ahogy fogalmazott: "észbontó" műsor lesz, de teljesen más, mint amilyen a Danny Boyle-féle megnyitó volt.

 

Jógával a jó testtartásért 
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.