Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Könyv

1812. december 20-án adták közre mesegyűjteményük első részét a Grimm testvérek. 

Jacob és Wilhelm Grimm: Az egérkéről, a madárkáról és a kolbászról

Grimm mesék - Mese az egérkéről, a madárkáról és a kolbászról
Hanem akinek túl jó sora van, az mindig új s új dolgokra vágyik! Így hát egy nap a madárka találkozott egy másik madárral, akinek elbeszélte s fennen dicsérte jó szerencséjét. Ám az a másik madár szegény tökfejnek nevezte őt, amiért ő megszakad a munkában, míg a másik kettő otthon henyél. Mert ha egyszer az egér megrakta tüzét ás meghozta vizét, akkor békén heverészhet a kamrácskájában, amíg el nem jön a terítés ideje. A kolbászka meg ott ül a kondér mellett, lesi, hogy fődögél-e már az ebéd, s ha eljön az evés ideje, csak beléhemperedik a kásába vagy a főzelékbe, azzal az ételt megzsírozza, megsózza s föl is tálalja. Ha pedig a madárka hazatér, és lerakja terhét, akkor asztalhoz ülnek, s miután jól megtömték hasukat, alhatják reggelig az igazak álmát; ez ám csak a jó élet!

Volt is a bujtogatásnak foganatja: másnap a madárka nem akart kimenni az erdőbe, mondván, épp elég sokáig volt ő cseléd és a másik kettőnek jó bolondja, most az egyszer cseréljenek, s próbálják meg másként. S bármennyire kérlelte is az egér és a kolbász, mégiscsak a madár volt az úr a háznál, így hát a szerencsére kellett bízniuk a döntést, annakokáért sorsot húztak, és a kolbász húzta a legrövidebbet, neki kellett fáért mennie, az egér lett a szakács, és a madár kellett, hogy vizet hozzon.

Mármost mi lett ebből? Kolbászka ment erdőlni, madárka tüzet rakott, egérke föltette a fazekat, s kettesben várták, hogy kolbászka hazajöjjön, s meghozza a másnapi tűzifát. Ám kolbászka oly sokáig elmaradt, hogy rosszat kezdtek sejteni, s madárka elébe röpült egy darabon. Csakhamar meglátott az úton egy kutyát, amely kolbászkát szabad préda gyanánt megrohanta, foglyul ejtette és lemészárolta volt. A madárka haragosan szemére vetette a kutyának nyilvíánvaló martalóckodását, ámde nem használt a protestálás, ugyanis - így a kutya - hamis oltalomlevelek voltak a kolbászkánál, amiért is ő kolbászkát fő- és jószágvesztésre ítélte.

Szomorúan szedte föl a fát a madárka, hazaröpült, és elbeszélte, mit látott és hallott. Nagyon elbúsultak mind a ketten, de azért megegyeztek, hogy megteszik ami tőlük telik, és együtt maradnak. Annakokáért a madárka terített, egérke pedig elkészítette az ebédet, és föl akarta tálalni, s ahogy annak idején a kolbászka, ő is meg akart hemperedni a fazékban, hogy sózzon-zsírozzon, de mielőtt a közepéig jutott volna, kifogyott a szuszból, és puhára főtt szőröstül-bőröstül.

Jött a madárka, hogy tálaljon: hát a szakácsot nem találta sehol. Rémülten dobálta ide-oda a tűzifát; szólongatta, keresgélte, de a szakács mégsem került elő. A nagy kavarodásban belekapott a láng a fába, úgyhogy tűzvész támadt; a madárka szaladt vízért, ám a vödröt a kútba ejtette, ő meg utánapottyant, és nem tudott kivergődni, és beléfúlt.

Az illusztráció forrása: Clipart ETC
The Brothers Grimm and Louis Rhead, Grimm's Fairy Tales, Stories and Tales of Elves, Goblins, and Fairies (New York: Harper and Brothers, 1917)

 

Leiner Laura: Szent Johanna gimi 7


Végre, végre, végre... a sokak által oly nagyon várt Szent Johanna gimi-sorozat új, 7. kötete is megjelenik augusztus végén. A kötet megjelenése pedig természetesen egy fantasztikus, egyedülálló bemutatóval és dedikálással lesz egybekötve, ahol a szerző minden rajongói példányt próbál aláírni majd. Az új könyv története - mi mással - persze az iskolakezdéssel foglalkozik. Szeptember 1-jén Reniék immár irigyelt végzősökként lépnek be a suli épületébe, de vajon tényleg irigylésre méltó a helyzetük? Egy biztos: a legzsúfoltabb, legeseménydúsabb évnek néznek elébe, amelynek már az első fele is tele lesz óriási élményekkel...

(szalagavató, nagy végzős bulizások, utolsó közös szilveszter), ugyanakkor komoly buktatókkal (érettségi tárgyak kiválasztása, a felkészülés megkezdése és a nagy kérdés: a továbbtanulás). Ám a 12/b., mint tudjuk, nem átlagos társaság: ők mindent megtesznek azért, hogy az utolsó évük valóban felejthetetlenné váljon, nemcsak önmaguk, de a Szent Johanna gimi összes tanára és diákja számára is....

Yann Martel: Pi élete

Csodálatos regény, ami a napokban jelenik meg újra az Európa Könyvkiadónál.

A Pi élete című regény arról szól, hogy hajótörés után egy tigris és egy kamaszfiú több mint kétszáz napot tölt egy mentőcsónakban kettesben, a nyílt tengeren. 

Főhősei, Pi, a világ egyik legjobban szerethető regényhőse, aki fejébe veszi, hogy egyszerre lesz keresztény, muszlim és hinduista, illetve Richard Parker, egy néhol mérges, néhol szelíd, néhol vérengző tigris. Richard Parker könnyebb helyzetben van, neki csak a hajótörést kell túlélni, Pínek azonban Richard Parkert is. Ez a történet valóban lebilincsel, magával ránt és megráz.

A Pi élete a hit regénye. Aki nem hiszi el, hogy egy fiú kilenc hónapig kihúzza a nyílt tengeren egy bengáli tigrissel egy csónakban, az neki se kezdjen. Vagy épp azért, mégiscsak vágjon bele, és hátha megtanul hinni!

Yann Martel: Pi élete 

Pi nem tud úszni

Meglepően sok kritikus használta ezt a szót a francia-kanadai Yann Martel angolul írt regényével, a Pi életé-vel kapcsolatban 2002-es megjelenése után: lefilmezhetetlen. A varázslatos fantáziájú, a több mint 20 nyelvre lefordított történet egy indiai fiúról szól, aki egy hajótörés után 227 napot tölt a Csendes-óceánon egy mentőcsónakban, kettesben egy bengáli tigrissel. Ang Lee rendező, aki vállalkozott a lefilmezhetetlen lefilmezésére 3D-ben forgatja a Pi élete című (hazai bemutató: 2012. december) látványos és izgalmas mozit. A rendező úgy látszik, szereti a kihívásokat, mert olyan főszereplőt választott a több mint 3000 jelentkező közül, aki nem tud úszni. Bár a forgatás heteken át egy stúdió medencéjében zajlott, Suraj Sharma már az első próbafelvételen bevallotta, hogy víziszonyos: Ang Lee személyesen felügyelte a munka megkezdése előtt a 17 éves indiai srác úszóleckéit. A filmben Gerard Depardieu és Tobey Maguire is fontos feladatot kapott.

John Grisham: Theodore Boone 1  • A kölyökügyvéd

Egy tökéletes gyilkosság. Egy arctalan tanú. Csak a kamasz ügyvédzseni tudja a teljes igazságot: Ő Theodore Boone. Theodore Boone még csak tizenhárom éves, de már kész ügyvéd. Iskolatársai, barátai szívesen kérnek tőle jogi tanácsot, és a fiú olyan alaposan ismeri a törvényeket, a jog világát, hogy mindig remek megoldást talál. Ha teheti, minden szabad percét a tárgyalóteremben tölti. Így aztán nem csoda, hogy egy bonyolult gyilkossági ügybe is belekeveredik. Mire észbe kap, már nyakig benne van a nyomozásban: rejtélyes tanúra bukkan, döntő fontosságú információt kap, és egyre biztosabb abban, hogy a tárgyalás menete rossz irányba halad. Vajon mit tehet a vérfagyasztó ügyben? Kiderülhet-e az igazság? Megőrizheti-e inkognitóját vagy egy hidegvérű gyilkos bosszúja vár rá? 

John Grisham - Theodore Boone a kölyökügyvéd

John Grisham: Theodore Boone 2  • A gyermekrablás

Az éjszaka közepén a nyolcadikos April eltűnik a hálószobájából. Mindenki tudja, hogy egyedül legjobb barátja, Theodore Boone tudhatja, hol keressék. A kisváros lakói között eluralkodik a pánik, a rendőrségi nyomozás zsákutcába kerül. Megint Theónak kell bevetnie jogi ismereteit, csavaros észjárását, hogy kiderítse az igazságot és megmentse Aprilt, ha még lehetséges...

John Grisham - A gyermekrablás

John Grisham: Theodore Boone 3 • A vádlott

Theodore Boone egyre nagyobb bajban van. Miközben Strattenburg város polgárai a hírhedté vált vádlott, Pete Duffy gyilkossági ügyének új tárgyalására várnak, a kölyökügyvédnek a saját problémáival kell megbirkóznia. Rablás történt, és Theo a vádlott. A jó híre forog kockán, s miközben egyre gyűlnek a terhelő bizonyítékok ellene, és egyre több veszélyes fenyegetést kap. Theo bármit megtesz, hogy bizonyítsa az ártatlanságát, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy át kell hágnia néhány szabályt. "Nagyon izgalmas. Ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, aki szereti a jó krimit. Azt hiszem, Theodore Boone mindenkit el fog bűvülni" (Scholastic News). "Klasszikus Grisham" (Los Angeles Times). "Remekül megírt, izgalmas regény"(USA Today).

John Grisham - Theodore Boone 3. - A vádlott

 Gárdonyi Géza: Egri csillagok

gardonyi_geza_-_egri_csillagok.jpg

 

100konyv.alexandra.hu/html5reader/index.html#cat1

 A 2012.05.12. és 2012.09.16. között megtekinthető, 41 nemzetközi művész közreműködésével megrendezett Gent-i TRACK: A Contemporary City Conversations című fesztiválra Massimo Bartoliniolasz művész tervezett a Szent Péter apátság szőlőültetvényébe kültéri könyvtárat. Az egyedülálló művészeti élménnyel kecsegtető fesztiválon létrehozott 12 hosszú könyvespolc szinte becuppantja a látogatókat, akik egyébként némi adományért cserébe szabadon választhatnak a kihelyezett könyvek közül. Még ilyet! Mindenhová...

 

 

via: colossal 

Budapest egyik legvarázslatosabb könyvesboltja a Pozsonyi Pagony. Szinte nincs is olyan mesekönyv vagy ifjúsági regény, amire itt ne lehetne rábukkanni. Ráadásul kedves mesefigurákat, igényes rajzeszközöket is találhatunk ebben a meleg hangulatú, barátságos mesevilágban. A bolt honlapján a hívogató árukínálaton túl színes programok aktuális könyvismertetők és sok más érdekesség is található. Egy varázslatos új mesekönyv részlete bizosan mindenkinek kedvet csinál, hogy kézbe vegye ezt a könyvet. A kiadvány a Pozsonyi Pagonyban megvásárolható:

A bagoly, aki félt a sötétben

 

Részlet Jill Tomlinson meseregényéből

 

bŐsszel a Pagony kedves olvasói egy új kisgyerekeknek szóló sorozat első kötetét vehetik a kezükbe: Jill Tomlinson első olvasásra szánt mesekönyvei egy-egy kis állatról szólnak, a bagolyról, a macskáról, a gorilláról, aki legkevésbé sem felel meg a fajtája által támasztott kihívásoknak - Hupp, a bagoly például fél a sötétben. Lassan azonban annyi mindent megtud a sötétről, hogy egészen megszereti, és boldogan rikkanthatja, hogy vagyok, aki vagyok. Ahogy a Graffaló vagy a Szutyoksári szerzőpárosa esetében, itt is két külföldi klasszikust szeretnénk bevezetni Magyarországra. Az illusztrációkat a világszerte elismert Anna Laura Cantone készítette - kócos, bumfordi, szeretnivaló rajzok. Olvassátok el a kötet egyik fejezetét!

A SÖTÉTSÉG KEDVES

Amikor az utolsó tűzijáték fénye is elhalványult, Gyöngybagoly úr Hupphoz fordult.

– Nos, fiam – kezdte –, indulok vadászni. Eljössz velem?

b

Hupp a körülöttük lévő sötétségbe nézett. A fényes tűzijáték után most még feketébbnek tűnt.

– Hát... asszem, most nem, papa. Nem látok, csillagok ugrálnak a szemem előtt.

– Értem – dünnyögte a papa. – Ezek szerint egyedül kell mennem – azzal ellibbent a sötétben, mint egy hatalmas éjjeli lepke.

Hupp bánatosan fordult a mamájához.

– Tényleg el akartam menni vele. Ténylegszeretném megszeretni a sötétet. De úgy tűnik, nem vagyok rá képes.

– Képes leszel, Hupp. Ebben biztos vagyok.

– Én nem – felelte Hupp.

– De én igen – jelentette ki a mama. – Gyere, pihenj egy kicsit. Fél nappal fent voltál.

Így aztán Hupp éjféli pihenőt tartott. Mire felébredt, a papája is megjött a vacsorával. Hupp egyetlen hatalmas falással eltüntette az ételt.

– Ez finom volt – sóhajtott elégedetten. – Mi volt az?

– Egér – felelte Gyöngybagoly úr.

– Szeretem az egeret – mondta Hupp. – Mi a következő?

– Fogalmam sincs – tárta szét a szárnyát a papa. – Most anyád következik. Meg kell várnod, amíg visszaér.

Hupp mindig éhes volt. A szülei egész éjszaka hordhatták neki az ételt. Mire feljött a nap, olyan fáradtak voltak, hogy csak az alvásra tudtak gondolni.

– Lefekvés, Hupp – parancsolta Gyöngybagoly úr.

– Nem akarok lefeküdni – közölte Hupp. – Nappali bagoly akarok lenni.

– Én viszont éjjeli bagoly vagyok – mondta az anyja. – És ha apáddal nem aludhatunk egy kicsit, ma este nem lesz vacsora!

b

Huppnak ez egyáltalán nem tetszett, úgyhogy szépen kihúzta magát, amilyen magasra csak tudta, és megpróbált elaludni.

A fél délelőttöt végigaludta, de egyszer csak kipattantak a szemei, és nem tudott visszaaludni.

Föl-le ugrándozott az ágon, amin szegény szülei pihenni próbáltak. Afél lábon állást gyakorolta, meg a felszállást, meg a leszállást, meg a többi fontos dolgot, amit egy kis bagolynak feltétlenül tudnia kell. Aztán eszébe jutott, hogy a hangját is gyakorolja egy kicsit. Megpróbált igazi, felnőtt-gyöngybaglyosat kiáltani.

– Ííííík – rikoltotta. – Ííííík!

Pontosan olyan hang volt, amilyet a macska hallat, ha véletlenül rálépnek a farkára. Hupp nagyon elégedett volt magával.

Gyöngybagolyné kevésbé. Résnyire nyitotta álmosságtól ragacsos szemét.

– Hupp, drágám – kezdte. – Nem lenne kedved újra leszállni a földre, és még többet megtudni a sötétségről?

– Most? – kérdezte Hupp.

– Most – felelte a mamája.

– Nem akarod meghallgatni a vijjogásomat? Már egész jó!

– Hallottam – bólintott Gyöngybagolyné. – Nézd csak, ott ül egy öreg néni egy összecsukható kerti széken. Bosszantsd..., akarom mondani, menj le hozzá, és kérdezd meg, ő mit gondol a sötétről.

Hupp behunyta a szemét, mély levegőt vett, és elengedte az ágat.

Ez alkalommal nem sikerült időben működésbe hoznia a szárnyait, úgyhogy csak zuhant és zuhant, egyre gyorsabban, míg egy földrengésszerű huppanással megérkezett az öreg hölgy lába elé.

– Te jó ég! – kiáltott az öreg hölgy. – Villámcsapás!

– Ööö, igazából gyöngybagoly vagyok – zihálta a villámcsapás, mikor újra kapott levegőt.

b

– Valóban? – kérdezte az öreg hölgy, miközben a szemüvege fölött tetőtől talpig szemügyre vette Huppot. – Elnézésedet kérem. A szemem már nem olyan, mint régen. Milyen kedves tőled, hogy beugrottál...

– Tulajdonképpen nem kedvességből jöttem – kezdte az igazsághoz híven Hupp. – Kérdezni szeretnék valamit.

– Kérdezni? És vajon mi lenne az? – mérte végig Huppot újra az öreg hölgy.

– A sötétségről szeretném kérdezni. Tetszik tudni, egy kicsit félek tőle, és ez elég kellemetlen egy bagolynak. Elvégre mi éjjeli madarak lennénk.

– Hát ez bizony baj – bólogatott az öreg hölgy. – A répát próbáltál már?

– Mi?

– Nem mi, hanem tessék. Azt kell mondani, hogy tessék, ha nem hallod elsőre. Azt kérdeztem, a répát próbáltál-e? A répa csodákra képes.

– Nem hinném, hogy a baglyoknak való a répa... legalábbis a gyöngybaglyoknak biztos nem.

– Hát ez kár. Mindig is esküdtem rá, hogy a répa erősíti a sötétben látást.

– Én látok a sötétben – méltatlankodott Hupp. – Több kilométerre is ellátok.

– Na, ne dicsekedj! Nem szép dolog, ha egy ilyen kisfiú dicsekszik.

Az öreg hölgy egészen előre hajolt, és közelről is megvizsgálta Huppot.

– Mert kisfiú vagy, ugye? Manapság olyan nehéz megmondani. Meg sem lehet különböztetni a fiúkat a lányoktól.

–  Igen – felelte Hupp –, fiúbagoly vagyok, és az apukámmal akarok vadászni menni, de ő mindig éjszaka megy, én pedig félek a sötétben.

– Ez nagyon furcsa – jegyezte meg az öreg hölgy. – Én imádom a sötétet. De gondolom, te is megszereted, mire annyi idős leszel, mint én. A SÖTÉTSÉG KEDVES.

– Tessék elmesélni!

– Kérem szépen. Tessék elmesélni, kérem szépen! Aprócska szó, de csodákra képes!

– Tessék elmesélni, kérem szépen! – kérte szófogadóan Hupp.

– Nos, kérlek – kezdett bele az öreg hölgy –, a sötétség sokféleképpen lehet kedves. A sötét eltakarja a dolgokat, például az ócska bútorokat vagy a lyukas szőnyeget. Elrejti a ráncaimat és a vén, bütykös kezemet. A sötétben elfelejthetem, hogy öreg vagyok.

– Nem hinném, hogy a baglyok ráncosak lennének, legalábbis a gyöngybaglyok nem. Inkább olyan molyette kinézetük lesz.

– Ne vágj közbe – szólt rá Huppra az öreg hölgy. – Csúnya szokás közbe vágni. Hol is tartottam? Ja igen, a sötétség kedves lesz, ha megöregszel. Csak üldögélek a sötétben, ésemlékezem. Visszaemlékszem drága férjemre, meg a gyerekeimre, amikor még kicsik voltak, meg a régi szép időkre, amikor mind együtt voltunk. A sötétben soha nem vagyok magányos.

– Hát én még nem sok mindenre tudok visszaemlékezni – vágott közbe megint Hupp. – Még elég új vagyok, tetszik tudni.

– A sötétség csendes is – nézett szúrósan Huppra az öreg hölgy. – A sötétség békés, nem olyan izgága, mint az a bagolyfióka, aki itt lakik a réten.

– Én? – kérdezte Hupp.

– Te bizony – mondta az öreg hölgy. – Amikor én kislány voltam, a gyerekeket csak látták, de nem hallották.

– Én nem vagyok gyerek. Gyöngybagoly vagyok.

– Az mindegy – legyintett az öreg hölgy. – Nagyon emlékeztetsz Vilmos fiamra, amikor négy éves volt. Neki is pont így állt befelé a térde.

– Befelé áll a térdem? – sandított lefelé Hupp. – Nem látom, mert a hasam eltakarja.

– Nagyon – felelte az öreg hölgy. – De gondolom, majd idővel kinövöd. Vilmos is kinőtte. Most bemegyek egy kicsit pihenni.

Hupp meglepődött.

– Azt hittem, csak a baglyok alszanak napközben. A néni is éjjeli madár? – kérdezte.

Az öreg hölgy elmosolyodott.

– Nem, de én öreg madár vagyok már. Nagyon fáradt, nagyon öreg madár.

– Akkor viszlát – búcsúzott Hupp. – Én is megyek.

b

Szárnyával csapkodva felröppent az öreg hölgy vállára, és finoman megcsipkedte a fülét.

Az öreg hölgy el volt ragadtatva.

– Bagolypuszi! – kiáltotta. – Milyen kedves!

Hupp leugrott a földre és bukdácsolva pukedlizett.

– Micsoda elragadó modor! – dicsérte meg az öreg hölgy.

Hupp nekifutott, kitárta a szárnyát és felrepült a faágra.

– Nos? – kérdezte a mamája.

– Az öreg hölgy azt mondja, hogy a SÖTÉTSÉG KEDVES.

– És te, te mit gondolsz, Hupp?

– Nekem ez még mindig EGYÁLTALÁN NEM tetszik. Szerinted is befelé áll a térdem?

– Persze – simogatta meg a mamája. – Minden gyöngybagolyfiókának befelé áll a térde.

– Akkor jó – nyugodott meg Hupp. – És tudod, mit mondott még az öreg hölgy? Hogy a gyerekeket csak látni kell, nem hallani.

Gyöngybagoly úr álmosan kinyitotta fél szemét.

– Hallak! Hallak! – rikoltotta.

forrás: www.pagony.hu

A GYÓGYÍTÓ MESE

" A mese olyan, mint a testmozgás és a víz – alapvetően szükségünk van rá."

Kádár Annamária szerint a mese lelki táplálék, amely két szinten hat. „A gyermekek esetében minőségi kapcsolat alakul ki a szülővel és a pedagógussal egyaránt. A mese egy szimbolikus táplálék, melyet egy gyerek vagy felnőtt is megkap" - emelte ki a szakember, kiemelve, hogy Erdélyben nagy szerepe van a mese továbbadásának.

Erdélyben leginkább a mendemondai hagyományt őrizték meg, a mesét a munka mellé szórakoztatásra használták. A mai napig a nagyszülők, a szülők nem csupán könyvből, de fejből is mesélnek, ennek pedig nagyon fontos szerepe van: jelentős eszköz például a szemkontaktus, a gyerek pedig bele tudja élni magát a történésekbe – magyarázta a pszichológus.

Stiblár Erika szerint jelenléttel, odafigyeléssel kell mesélni. Szerinte a fonóban a gyerekek tulajdonképpen mellékszereplők voltak, hiszen a felnőttek hallgatták a mesét és tanultak közben. „Ma újra kell tanulni a mesét, és más közösségi formákban kell megfogalmazni, ezt továbbadni, a felnőtteknek pedig meg kell tanulni megélni azt” – mondta

Kudarc, bukás, újrakezdés

Kádár Annamária szerint a mesével a szülő lecsendesítheti a külső világot. A pszichológus szerint nagyon fontos, hogy időt szánjunk a mesére, így a biztos kötődés megalapozásának óriási szerepe van. Kiemelte: a mese optimista életfilozófiája fontos az érzelmi intelligencia szempontjából, „mert elismeri a kudarcot, a félelmet, szorongást, a bukást, újrakezdést”. Stiblár Erika hozzátette: az a lelki munka, amelyre a mesék ránevelnek, nagyon fontos a továbblépés, az önmagunkat való megismerés szempontjából a gyermekek és a felnőttek számára.

Kerekes Valéria meséléskutató, a Mese Másként program vezetője szerint ...ahogyan a felnőttek belekerülnek újra a gyermeki létbe, megérzik azt a fajta időtlenséget, amit ebben a korban megélünk. A felnőttek a terápia segítségével újra elő tudják hozni a gyermeki élményeket, ezáltal nyitottá válnak arra, hogy ők is mesélővé váljanak.

Mesét mondani és mesét hallgatni az életben maradásért - ez a meseterápia egyik legfontosabb célja ma is. A mesét azért lehet olyan jól alkalmazni az élet minden területén - kiváltképp a gyógyításban és a felnőtté válás, valamint a felnőttkor útvesztőiben -, mert a történetek mindig valami olyan dologról szólnak, ami az élet működését, folyamatát veszélyezteti. Mondhatni: az egyensúly megbomlása alaphelyzetnek számít a mesékben, s a mese hősei nem csinálnak mást, minthogy megmutatják azokat az utakat, amelyek kivezetnek az adott vészhelyzetből vagy problémából. Persze a kivezető utak a valóságban mindig veszélyeket és kudarcokat rejtenek magukban, s nincs ez másképp a mesékben sem. A lényeg az, hogy a hős elinduljon, ne ijedjen meg a változás lehetőségétől, hiszen épp erre építheti további életét, méghozzá egy újabb, vélhetőleg magasabb fejlődési fokon. A mesék egyik áldásos hatása a terápiában épp az, hogy erőt adnak az első lépések megtételéhez, azaz kimozdítják a pácienst a holtpontról.

fottás: richpoi 

    HANS CHRISTIAN ANDERSEN:

                             BORSÓSZEM-HERCEGKISASSZONY

 

Volt egyszer egy királyfi, aki hercegkisasszonyt akart feleségül venni, de nem ám holmi jöttment hercegleányt, hanem olyat, aki igazán trónra termett. Bejárta az egész világot, hogy meglelje a hozzá illőt, de minden választottjában talált valami kivetnivalót. Hercegkisasszony akadt ugyan elég, de a királyfi kételkedett benne, hogy vérbeli hercegkisasszonyok, mert mindegyik tett valami olyat, ami nem illett hozzá. Hazatért hát a királyfi a birodalmába, és igen elbúsult, hogy nem lel magához való feleséget.

Egy este szörnyű vihar kerekedett, dörgött-villámlott, az eső meg úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. A nagy égzengésben egyszer csak megverte valaki a palota kapuját. Az öreg király maga ment kaput nyitni.

Egy hercegkisasszony állt a küszöbön. De uram teremtőm, hogy megtépázta a zuhogó eső meg a vad szél! A hajáról, ruhájáról patakokban szakadt a víz, a cipője orrán befolyt az eső, a sarkán meg kifolyt. S mégis azt merte mondani, hogy ő vérbeli hercegkisasszony!

- No majd elválik, hogy igazat mondott-e - gondolta magában az öreg királyné, de nem szólt senkinek; bement a hálókamrába, kiemelt az ágyból minden dunnát, párnát, derékaljat, s egy szem borsót tett az ágydeszkára. Aztán rárakott a borsószemre húsz derékaljat, azokra meg húsz vastag pehelydunnát, s oda vezette éjjeli hálásra a hercegkisasszonyt.

Reggel aztán megkérdezte tőle, hogy esett az alvás.

- Egy szemhunyást sem aludtam - panaszolta a hercegkisasszony. - Isten tudja, mi volt abban az ágyban! Egész éjjel nyomott valami, akármelyik oldalamra fordultam. Csupa kék-zöld folt a testem. Restellem megmondani, de sosem volt még ilyen kényelmetlen ágyam!

Most már aztán láthatták, hogy vérbeli hercegkisasszony a vendégük, mert húsz derékaljon és húsz pehelydunnán keresztül is megérezte azt a kicsi borsószemet. Csak egy javából való, igazi hercegkisasszony lehet ilyen kényes.

A királyfi nyomban feleségül vette, úgy megörült, hogy igazi hercegkisasszonyra akadt. A borsószem meg a királyi kincseskamrába került, ott mutogatják mind a mai napig, ha ugyan azóta el nem lopta valaki.

Aki nem hiszi, járjon utána.

HANS CHRISTIAN ANDERSEN: A TEÁSKANNA

Maxwell and Williams Polka Dot Tea Pot 800ml Pink

Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a csőre és hátul a füle. Ez egész ritka dolog, emlegette is a teáskanna, hacsak tehette. Hanem a födeléről nem beszélt soha. Tudta, mért nem: a födele törött volt, s ha megragasztották is, csorba maradt. Minek beszéljen hát az ember a hibáiról, mikor azt úgyis megteszik helyette mások? A csészék, a tejszínes kancsó meg a cukortartó - a teáskészlet többi tagja - úgyis többet gondolnak csorba födelére, többet is beszélnek róla, mint szépen ívelő füléről és pompás csőréről. Ezt a teáskanna nagyon jól tudta.

- Ismerem őket! - sóhajtotta. - Ismerem a hibáimat is, be is látom, s éppen ezért vagyok szerény és alázatos. De hát nemcsak hibái - erényei is vannak az embernek. A csészéknek fülük van, a cukortartónak födele, de nekem ez is, az is, s ráadásul még valami, ami nekik nincs: csőröm. Ezért vagyok én a teásasztal királynője. A cukortartó és a tejszínes kancsó inkább csak a jó ízlést szolgálja, de az adakozó, az uralkodó én vagyok. Áldás lehetek a szomjazó emberiségre! Az ízetlen forró víz bennem dolgozza fel zamatos itallá a kínai leveleket.

Gondtalan, vidám ifjúságában így elmélkedett magában a teáskanna. Ott díszelgett a terített asztalon, s a legszebb kéz emelgette; de a legszebb kéz ügyetlen volt, s elejtette a rátarti kannát.

Ott hevert a teáskanna ájultan a földön, a forró víz szétfolyt belőle, letörött a csőre, letörött a füle - a födeléről ne is beszéljünk, arról már elég szó esett. Rettenetes csapás volt ez neki, s ami a legszörnyűbb: mindenki rajta nevetett, rajta, s nem az ügyetlen kézen.

- Sohasem felejtem el azt a pillanatot! - sóhajtotta a teáskanna, amikor később elbeszélte élete történetét. - Azt mondták rólam, hogy rokkant vagyok, félreállítottak egy sarokba, másnap aztán odaajándékoztak egy szegény asszonynak, aki zsírt kunyerált a konyhán. Koldusbotra jutottam, nem volt tartalma az életemnek, nagyon elkeseredtem. És mégis - akkor kezdődött az én igazi életem. Mert a világon mindenki máshová ér el, mint ahova elindult. Belém földet tömtek, s ez egy teáskannának annyi, mintha eltemetnék. De a földbe aztán virághagymát dugtak, hogy kicsoda, nem tudom, ajándékba kaptam, a kínai levelekért meg a forró vízért kárpótlásul, meg hogy elfelejtsem letört csőrömet, letört fülemet. A földem befogadta a hagymát, s az az enyém lett, a szívemmé vált, eleven szívemmé - addig, tudjátok, nem volt szívem. De akkor élet támadt bennem, élet és erő. Nedvek keringtek a bensőmben: a hagyma csírába szökkent, aztán virágot bontott, s én hordoztam, én voltam a bölcsője. Néztem, nem tudtam betelni a szépségével - boldog voltam, mert boldog, aki másnak tudja áldozni az életét! A virág nem mondott köszönetet nekem, nem is gondolt velem. Mindenki megcsodálta, mindenki megdicsérte. Én meg örültem - bizony, megérdemli a dicséretet a szépséges virág!

Egy nap aztán azt mondta valaki: "Jobb cserepet érdemelne!"

Akkor kettétörtek, ami nagyon fájt, de a virág sokkal szebb cserépbe került, s ez megvigasztalt. Most itt heverek a szemétdombon, törött cserép vagyok. De az emlékeimet nem veheti el tőlem senki.

 via mek.niif.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.